SzEKIT blog

A SzEKIT blog olvasói többek között e-kereskedelmmel, online szolgáltatásokkal, mobilokra alapuló szolgáltatásokkal, illetve oktatással kapcsolatban olvashatnak híreket, de kutatásokról, üzleti lehetőségekről, elemzésekről, trendekről, és az ágazat ismertebb szereplőiről is informálódhatnak.

Az állásajánlatok szekció ingyenesen igénybevehető, hirdetéseket a következő e-mailcímre várjuk: info@szekit.hu!

Hirdetés

Facebook

Követőink

Kérdezd a Facebookot, félmilliárd ember csak nem téved

2010.08.03. 11:49 Varga Kálmán

A Facebook Questions, vagyis szabad fordításban Facebook Kérdések nevű opcióval a felhasználók az egész közösség számára feltehetnek kérdéseket, tetszőleges témakörben. A szolgáltatás ismert rendszerre épít, hiszen az interneten jó ideje sikeresen működnek különféle, kollektív tudásbázisra építő kérdezz/felelek rendszerek, mint például a Yahoo Answers, a Quora, vagy a Hunch.

"Az új funkció az üzenőfalon található üzenetküldési lehetőségek sorát gazdagítja, egyelőre csak korlátozott számú felhasználónál. A beviteli mezőbe beírt kérdések nem csak az ismerősöknél jelenhetnek meg, hanem az ismerősök ismerőseinél, vagy akár olyan felhasználóknál is, akik semmilyen kapcsolatban nincsenek a kérdezővel. A kérdések a státuszüzenetekkel ellentétben nem a szokásos feedbe kerülnek be, hanem egy külön erre a célra létrehozott felületre, ahol bárki, tetszése szerint eldöntheti, hogy akar-e válaszolni bármelyikre."

http://www.hwsw.hu/hirek/45005/facebook-questions-kerdesek-quora-hunch-kozossegi-web.html

Szólj hozzá!

Címkék: közösségi média

Együtt kémkedik a Google és a CIA

2010.07.30. 21:50 Varga Kálmán

Szép új jövő: ha már nem jött be a bőr alá ültetett chip, akkor máshogy igyekeznek megfigyelni minket. 
A Google és a CIA is több millió dollárt fektetett be a Recorded Future nevű cégbe, ami nemcsak események megjóslásán, és kapcsolati hálók megrajzolásán dolgozik, de mindent megjegyez, amit valaha mondtunk, tettünk, vagy rólunk mondtak az interneten, és ebből az adatbázisból bármikor képes egy aktát generálni rólunk, alapos elemzéssel az interneten viselt dolgainkról, és az ismerőseink köréről.

Emellett a cég "[...] programjai több tízezer weboldalról, blogról, fórumról és twittercsatornáról szívják le folyamatosan a felhasználók posztjait és kommentjeit, majd ezeknek a tartalmát elemzik és kapcsolatot keresnek bennük emberek, szervezetek és események között", aminek az alapja az, hogy "[..] olyan fejlett algoritmusokat, és mesterségesintelligencia-modulokat fejleszt, amelyek az internetet monitorozzák és képesek korlátozottan megjósolni a jövőt."

http://index.hu/tech/biztonsag/2010/07/30/egyutt_kemkedik_a_google_es_a_cia/

Szólj hozzá!

Címkék: google biztonság internet cloud computing

Mindenki a Facebook-ot akarja, hiába a sok ránk leselkedő veszély

2010.07.29. 11:55 Varga Kálmán

A napokban világszerte számos veszélyre hívták fel a figyelmet a Facebook-kal kapcsolatban, elég csak megemlíteni többek között azt a biztonsági szakembert, aki 100 millió Facebook felhasználó adatait gyűjtötte össze, és tette elérhetővé torrentfájlként, vagy elég csak a felhasználókat folyamatosan becserkésző adathalász alkalmazásokra gondolni, amik közül a legújabb például egy sokkoló videón keresztül szedi áldozatait.

Mindezek ellenére látványosan bővül a mai napig a regisztrált felhasználók köre, a mai tinédzsereknek már csak a kis hányada e-mailezik például, hiszen a legtöbben a közösségi oldalakon keresztül üzennek egymásnak. A Facebook-alapító Mark Zuckergerg egyenesen azt reméli, hogy egy-két éven belül eléri az 1 milliárdot a regisztrált felhasználók száma, 2007-ben pedig 15 milliárd dollárra becsülték az oldal teljes piaci értékét az alapján, amennyiért a Microsoft megvette a Facebook 1,6%-át (240 millió dollárért).

Egyelőre a növekedés megállíthatatlan, a veszélyekkel pedig nem tudnak mit kezdeni a Facebook-nál - Te mennyire veszed komolyan az adatvédelmi beállításokat, mit teszel a saját adataid védelmének érdekében, mennyire vagy felvilágosult Facebook-felhasználó?

http://index.hu/tech/2010/07/28/facebook_sztori/

Szólj hozzá!

Címkék: trendek biztonság közösségi média

Helyezkedik a MySpace: célkeresztben a fiatalság

2010.07.26. 19:45 Varga Kálmán

A News Corporation médiavállalkozás bejelentette, hogy átszabja a MySpace közösségi oldalt úgy, hogy inkább a fiatalabb felhasználók igényeit elégítse ki a szolgáltatás. A MySpace már jócskán lemaradt korábbi konkurenciájától, a Facebooktól, de mint Jon Miller, a vállalat vezetője kijelentette, "még mindig létezik".

"Miller a jövendő változásokról elmondta, hogy azok fiatalosabbá teszik az oldalt, és keresik annak a lehetőségét, hogy még nagyobb teret adjanak "az önkifejezésnek és a kreativitásnak".
Az újdonságok a következő hetek során fokozatosan kerülnek bele a szolgáltatásba egészen őszig, amikor teljessé válik a közösségi site új formája."

http://hirek.prim.hu/cikk/78573/

Szólj hozzá!

Címkék: közösség közösségi média

Ugyan kinek kell egy e-könyv olvasó?

2010.07.21. 11:48 Sági Krisztina

Érdekesség, hogy a közhiedelemmel ellentétben az e-könyv olvasók nem fárasztják jobban az emberi szemet, mint a hagyományos könyvek. A kijelző nem vibrál, nem fogyasztja az áramot, csak ha lapozunk. Akkor mégis, miért nem tapasztaljuk még a fellendülést az e-könyv olvasók piacán? Az ára biztosan az egyik ilyen tényező, valamint a már ismert hátrányok a papír alapú könyvvel szemben. De ezekről bővebben a cikkben.

"Szinte valamennyi olvasónak van beépített memóriája, amelyre közvetlenül is tölthetünk könyveket, sokkal fontosabb azonban, hogy sd-kártya is illeszthető a gépekbe. Egy néhány gigabyte-os kártyára szinte az egész könyvtárunk ráférhet. Már ha a könyvtárunk nem több négy-ötezer könyvnél."

http://index.hu/tech/2010/07/21/amit_az_ekonyv-olvasokrol_tudni_erdemes/

 


Szólj hozzá!

Címkék: tech apple

Üzleti játékok, játékos üzletek - a GKIeNET közleménye

2010.07.14. 23:15 Varga Kálmán

Magyarországon 2,3 millió fő játszik valamilyen rendszerességgel online játékkal, s közülük egyre többen vannak, akik a sokszereplős online játékokkal (MMOG-kel) tölti szabadidejüket. A már több mint 670 ezer fős hazai MMOG tábor éppúgy játszik stratégiai játékokkal, mint online szerepjátékokkal. A gazdasági recesszió ellenére mind a játékkonzolokra, mind a PC-kre fejlesztett MMOG játékok piaca növekedni tud Magyarországon, a kutatás során megkérdezett játékosok 72%-a havi szinten elfogadhatónak tart 2000 Ft körüli kiadást kedvenc játékára.

A kutatási jelentés megtalálható anyaszervezetünk, a SzEK.org honlapján:

http://www.szek.org/tudasbazis/40-erdekldknek/287-uezleti-jatekok-jatekos-uezletek-a-gkienet-koezlemenye

Szólj hozzá!

Címkék: trendek internet

Pánikgomb a Facebook-on a tinik védelmében

2010.07.13. 09:38 Varga Kálmán

A "pánikgomb" ötletét a CEOP nevű brit, online gyerekvédelemmel foglalkozó központ vetette fel, eleinte azonban a Facebook működtetői elzárkóztak annak bevezetésétől, mondván, saját jelentőrendszerük elegendő védelmet biztosít a felhasználóknak.

A virtuális gombot lenyomva gyerekvédelmi szervezetekkel léphetnek kapcsolatba azok a tinédzserek, akiket a közösségi oldalon zaklatnak.

"Az elsősorban 13-18 év közötti felhasználóknak szánt alkalmazás telepítése után egy ClickCeop nevű gomb bukkan fel a profiloldalon. Az alkalmazás meglétéről pedig az adatlapot megtekintő ismerősök és idegenek is értesülnek, ami a készítők szerint elrettentő hatással bír.  A gombra kattintva nem csupán a Facebooknak, de a brit gyerekvédelmi szervezet felé is jelezni lehet, ha valakit az oldalon zaklatás ért."

http://www.origo.hu/techbazis/internet/20100712-megis-lesz-panikgomb-a-facebookon.html

Szólj hozzá!

Címkék: közösség biztonság

Az IBM az EU-val dolgozik egy új cloudon

2010.07.11. 11:01 Varga Kálmán

Az IBM hivatalosan is bejelentette, hogy együttműködési szerződést kötött az Európai Unióval, illetve néhány egyetemi, akadémiai kutatóintézettel. A közös munka célja, hogy egy olyan kutatói konzorciumot hozzanak létre, melyben a felhőalapú számítástechnikai megoldások (cloud computing) fejlesztése lesz fókuszban.

A bejelentés szerint a résztvevők arra törekednek, hogy egyrészt bemutassák, népszerűsítsék és terjesszék a felhőre épülő rendszereket, emellett az „e-szolgáltatások” ismertetésével és kipróbálási lehetőségeivel meggyőzzék az üzleti szereplőket, hogy jelentős előnyökre tehetnek szert e technológia alkalmazásával.

"A kooperáció egy már létező nyílt szoftveres projektet vett a szárnyai alá. Az ACSI-t (Artifact-Centric Service Interoperation), arra kínál megoldásokat, hogy miképp juthat előnyökhöz egy kis- vagy közepes vállalkozás, ha nem saját maga kívánja megoldani összes informatikai problémáját, hanem egy bérelt, központi platform segítségével. „Az új számítógépes modell fejlesztése lehetővé teszi a szervezetek részére, hogy jelentős mértékben felgyorsítsák azokat a folyamatokat, melyek eddig igen időigényesek voltak” – véli az IBM."

http://index.hu/tech/2010/07/09/az_ibm_az_eu-val_dolgozik_egy_uj_cloudon/

Szólj hozzá!

Címkék: tech cloud computing

Országos Marketing Konferencia 2010

2010.07.09. 19:07 Varga Kálmán

2010. november 3-4-én kerül megrendezésre a 20., jubileumi Országos Marketing Konferencia!

"A konferencia legfőbb célja: összehozni egy közös nagy találkozásra, beszélgetésre mindazokat, akiknek van mondanivalójuk és ötletük a XXI. századi marketinggel kapcsolatban.

A két nap alatt kilenc szekcióban beszélhetik meg a szakemberek a trendeket, a tapasztalataikat és vethetnek fel új ötleteket, megoldásokat.
A két plenáris ülés átfogóbb előadásokra ad lehetőséget, ahol – többek között - sikeres magyar vállalkozások mutatják be saját sikereik marketing „titkát”.A konferenciához kapcsolódó pályázatok díjkiosztása, eredményhirdetése a zárónapon lesz. Az esti program a szórakozás mellett a szakmai kapcsolatok fejlesztésére, erősítésére is lehetőséget ad."

http://www.marketingkonferencia.hu/

A részletes program ITT található!


Szólj hozzá!

Címkék: marketing események

Hogy áll a mobilos e-kereskedelem?

2010.07.07. 09:04 Varga Kálmán

Néhány adat a mobilos elektronikus kereskedelemről a BusinessWeek június 28-i számában - pontos definíciót nem adnak a “mobilra”, de a szövegből az derül ki, hogy az okostelefonokról és az új táblagépekről (leginkább az iPadről) van szó. Az eBay és az ABI Research számaira hivatkoznak, akik szerint a mobilos e-kereskedelmi világpiac nagysága 2010-ben nagyjából 23 milliárd dollár, ami öt év alatt, vagyis 2015-ig 108,3 milliárdra fog nőni.

"Forgalom alapján a piacot a Taobao, a kínai Alibaba csoport tagja vezeti. A mobilos piac még erősen tagolt, az Amazon például csak 1,5%-ot birtokol belőle. Az e-Bay most éppen különböző termékkategóriákhoz fejleszt alkalmazásokat. A ruházati cikkekhez rendelt alkalmazás például “virtuális próbafülkét” is kínál majd: ha a telefonod kamerájával csinálsz magadról egy képet, a szoftver megmutatja, hogy áll rajtad a kiválsztott cucc. Az Amazon sem tétlenkedik: van egy alkalmazásuk, amihez ha csinálsz egy fotót valamilyen árucikkről, bemutatja a hasonló árucikkek kínálatát, árakkal együtt persze."

http://www.iqsys.hu/web/guest/blog/-/blogs/mobil-e-ker?_33_redirect=%2Fweb%2Fguest%2Fblog%2F-%2Fblogs%2F

Szólj hozzá!

Címkék: trendek ekereskedelem mobil szolgáltatás

süti beállítások módosítása