Az IBM hivatalosan is bejelentette, hogy együttműködési szerződést kötött az Európai Unióval, illetve néhány egyetemi, akadémiai kutatóintézettel. A közös munka célja, hogy egy olyan kutatói konzorciumot hozzanak létre, melyben a felhőalapú számítástechnikai megoldások (cloud computing) fejlesztése lesz fókuszban.
A bejelentés szerint a résztvevők arra törekednek, hogy egyrészt bemutassák, népszerűsítsék és terjesszék a felhőre épülő rendszereket, emellett az „e-szolgáltatások” ismertetésével és kipróbálási lehetőségeivel meggyőzzék az üzleti szereplőket, hogy jelentős előnyökre tehetnek szert e technológia alkalmazásával.
"A kooperáció egy már létező nyílt szoftveres projektet vett a szárnyai alá. Az ACSI-t (Artifact-Centric Service Interoperation), arra kínál megoldásokat, hogy miképp juthat előnyökhöz egy kis- vagy közepes vállalkozás, ha nem saját maga kívánja megoldani összes informatikai problémáját, hanem egy bérelt, központi platform segítségével. „Az új számítógépes modell fejlesztése lehetővé teszi a szervezetek részére, hogy jelentős mértékben felgyorsítsák azokat a folyamatokat, melyek eddig igen időigényesek voltak” – véli az IBM."
http://index.hu/tech/2010/07/09/az_ibm_az_eu-val_dolgozik_egy_uj_cloudon/