SzEKIT blog

A SzEKIT blog olvasói többek között e-kereskedelmmel, online szolgáltatásokkal, mobilokra alapuló szolgáltatásokkal, illetve oktatással kapcsolatban olvashatnak híreket, de kutatásokról, üzleti lehetőségekről, elemzésekről, trendekről, és az ágazat ismertebb szereplőiről is informálódhatnak.

Az állásajánlatok szekció ingyenesen igénybevehető, hirdetéseket a következő e-mailcímre várjuk: info@szekit.hu!

Hirdetés

Facebook

Követőink

Márciusban 61 ezren mondták le a mobilelőfizetésüket a három nagy szolgáltatónál

2010.04.29. 12:20 Varga Kálmán

Fekete hónapként íródhat be a tavasz első hónapja a hazai mobilszolgáltatók történetébe: a három hazai operátort ismét több tízezer fizető ügyfél hagyta ott, legalábbis erről árulkodnak a hatóság aktuális statisztikái.

"A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) márciusi gyorsjelentése, illetve negyedéves áttekintése szerint az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma januárban még 19 ezerrel nőtt, ám februárban 28 ezerrel, márciusban pedig további 61 ezerrel 10 millió 861 ezerre csökkent. A teljes ügyfélszám közben havi szinten továbbra is stagnált, a szolgáltatók tehát márciusban is összesen 11 millió 883 ezer szerződést tartottak nyilván."

http://www.hwsw.hu/hirek/44461/nhh-nemzeti-hirkozlesi-hatosag-mobiltelefon-piac-marcius.html

 

 

 

 

 

Kíváncsi vagyok, hogy a Djuice térhódításával hogyan fognak változni ezek a számok - a következő jelentésről is be fogunk számolni!

 

 

 

 


Szólj hozzá!

Címkék: trendek kommunikáció

2,4 millióan rendelkeznek lakossági netbankkal

2010.04.27. 08:11 Varga Kálmán

2009. december 31-én több mint 2,4 millió lakossági és több mint 350 ezer vállalati ügyfél rendelkezett internetbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel a magyarországi hitelintézeteknél. A lakossági internetbanking ügyfelek száma az elmúlt egy évben 21%-kal, míg a vállalati internetbanking ügyfeleké 13%-kal emelkedett. 2009 végén több mint 2,9 millió lakossági és mintegy 210 ezer vállalati ügyfél rendelkezett mobilbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel a hazai hitelintézeteknél, míg az elmúlt egy év alatt a lakossági ügyfelek száma 10%-kal, a vállalati ügyfelek száma pedig 12%-kal nőtt. 2009. december 31-én közel 280 ezer webkártya (kizárólag internetes fizetésre alkalmas kártya) volt használatban a hazai piacon, ez közel 40%-kal több az egy évvel ezelőtti értéknél - derül ki GKIeNET - T-Home - T-Mobile Jelentés az internetgazdaságról kutatásából.

"2009. december 31-én az internetes folyószámla-szolgáltatásokat nyújtó hitelintézetek több mint 2,4 millió internetbanki szolgáltatásokra szerződött lakossági ügyféllel rendelkeztek, ami 4%-kal több, mint 3 hónappal ezt megelőzően, és 21%-kal magasabb, mint egy évvel korábban.
Az internet-banki szolgáltatásokra szerződött vállalkozások száma ugyanebben az időpontban meghaladta a 350 ezret, ami az előző negyedévhez képest 5%-os, ugyanakkor a korábbi évhez viszonyítva több mint 13%-os növekedést takar.
2009 végén a lakossági internetbanki ügyfelek aránya átlagosan 35% volt az internetes szolgáltatással rendelkező bankok összes lakossági ügyfeléhez viszonyítva, a vállalati ügyfelek esetén pedig 45% volt ugyanezen érték."

http://www.szek.org/tudasbazis/40-erdekldknek/246-24-millioan-rendelkeznek-lakossagi-netbankkal

Szólj hozzá!

Címkék: trendek elektronikus fizetés online szolgáltatás

Tovább hasítanak a videómegosztók

2010.04.26. 14:15 Varga Kálmán

Tavaly szinte minden célcsoportot figyelembe véve nőtt a közösségi- ezen belül kiemelten a videómegosztó oldalak látogatottsága és használatuk intenzitása is- derül ki az Ipsos Zrt. és a Gemius SA piackutató intézetek közös felméréséből.

Eközben a felnőtt tartalmakat és az online játék lehetőségeit kínáló weboldalak iránt csökkent az érdeklődés.
 

"A videómegosztó oldalak használatának intenzitása leginkább a 18 év alatti korosztályban nőtt igazán jelentősen 2009 januárja és az idén január közötti időszakban. A felmérés szerint a növekedés mértéke a 30-39 éves korosztály körében is komoly volt. A 40-49 évesek körében klasszikus közösségi oldalakon töltött idő csökkent, miközben a korcsoport tagjai egyre inkább a fórumokat, a blogokat és a videómegosztókat keresték."

http://www.mediainfo.hu/tanulmanyok/essay.php?id=2675

Szólj hozzá!

Címkék: média trendek

Próbaperrel támadják a Google-t, ami feldarabolódáshoz is vezethet

2010.04.24. 13:29 Varga Kálmán

Egy amerikai fogyasztóvédelmi jogi csoport egy olyan előterjesztést nyújtott be az USA Igazságügyi Minisztériumához, melyben azt kérik a hatóságtól, hogy indítsanak vizsgálatot a Google kereskedelmi gyakorlatát vizsgálva, mivel ők úgy vélik, a cég hirdetési rendszere komoly aggodalmakra adhat okot – egy ilyen vizsgálat pozitív eredménye legsúlyosabb esetben az adott vállalat feldarabolásához is elvezethet.

"A beterjesztők szerint elérkezett az idő, hogy kormányzati szinten is vizsgálják meg: vajon a Google hirdetési tevékenysége nem sérti-e a trösztellenes törvényeket. A levél – kérvény, feljelentés – szerint a Google kivételes pozícióba került az elmúlt években, mivel gyakorlatilag a világ netezői többsége számára a világháló belépő kapujává váltak, így kivételes helyzetben vannak az internetes hirdetési piacon, és ezen a területen visszaélhetnek (illetve, a beterjesztés szerint: visszaélnek) kivételes pozíciójukkal, és mind a pc-s, mind a mobilos hirdetést piacon egyeduralkodóvá váltak, és nem hagynak teret a szabad versenynek."

http://index.hu/tech/2010/04/23/feldarabolhatjak_a_google-t/

Szólj hozzá!

Címkék: google

Az Adobe beintett Steve Jobs-nak: nem lesz Flash az iPhone-okon

2010.04.23. 08:09 Varga Kálmán

Hosszas egyeztetések után elfogyott az Adobe türelme, így a cég ügyvezetője, David Wadhwani bejelentette, hogy megszüntetik a tárgyalásokat az Apple-el a Flash-es megoldások implementálásával kapcsolatban.

Valóban figyelemreméltó az Adobe kitartása és türelmessége: annak érdekében, hogy megfeleljen Steve Jobs iPhone-os elvárásainak a Flash, több, mint egy évet fejlesztették az akkori keretrendszert - miután mindezek után az Apple továbbra sem támogatta a Flash-es megoldások implementálását, az Adobe előrukkolt egy olyan szoftverrel, ami fejlesztők számára lehetővé tette olyan Flash-es alkalmazások megírását, amit iPhone-os alkalmazásokká lehetett automatikusan átkonvertálni.
Napokkal később az Apple megváltoztatta az iPhone App Store szabályait oly módon, hogy kizárta az így fejlesztett alkalmazásokat a kínálatból, ismét ellehetetlenítve ezzel az Adobe törekvéseit.

Mindezek után magától értetődő, hogy betellt a pohár az Adobe-nél, így egyértelmű, hogy a riválishoz fordultak egyből - a nyitottabb Google Android OS lesz a fejlesztők fókuszában a jövőben, ugyanis a fentebb bemutatott alkalmazás-konvertáló megoldásukat is gond nélkül át tudják ültetni Androidos környezetbe.

Mit is mondanak erre: így jár, aki pórul?

http://ecommerce-journal.com/node/27850

Szólj hozzá!

Címkék: google tech apple mobil szolgáltatás

Felhőalapú vírusírtásé a jövő az adathalászokkal szembeni harcban

2010.04.22. 07:42 Varga Kálmán

A következő cikkben érdekes adatokat olvashattok az adathalászok és vírusok ellen legkevésbé védett szoftverekről, a legelterjedtebb fajtákról, de nagyon hasznos automatikus frissítőt is letölthettek - első a biztonság!

"Sokat romlott a helyzet Magyarországon a kiberbiztonság terén: hazánkban már aktívabbak az adathalászok, mint Hollandiában, és jelentős számú otthoni PC-hez férnek hozzá tulajdonosaikon kívül online bűnözők is.
[...]
A megoldás várhatóan a szoftverkód viselkedésén alapuló heurisztikus kódvizsgálat, illetve, a felhőalapú számítástechnika alkalmazása lesz. Ez utóbbi során a vizsgálatok elvégzéséhez távoli szerverek kapacitását hívják majd segítségül - ilyen megoldást alkalmaz jelenleg is például a Panda Antivirus szoftverben."

http://www.origo.hu/techbazis/szamitogep/20100420-rengeteg-hazai-pct-iranyitanak-netbunozok.html 

 


Szólj hozzá!

Címkék: tech internet

Az EU könnyíti az internetes vásárlást

2010.04.21. 08:24 Varga Kálmán

Az EU-Bizottság új trösztellenes kiskereskedelmi szabályokat léptetett életbe az online értékesítések elősegítése érdekében.

"Az EU-Bizottság felülvizsgált szabályai úgynevezett "megengedő" értékesítési szerződési keretrendszert fektetnek le a gyártók és a forgalmazók között, figyelembe véve az eredeti szabályok 10 évvel ezelőtti megalkotása óta megnövekedett online értékesítési forgalmat. Az online értékesítések megkönnyítését a Bizottság kulcsfontosságúnak tekinti a határokat átszelő kereskedelmi forgalom növelése és ezzel párhuzamosan a vásárlók választási szabadságának bővítése, és az árverseny fokozása szempontjából."

http://www.privatbankar.hu/cikk/it/az_eu_konnyiti_az_internetes_vasarlast_36007

Szólj hozzá!

Címkék: ekereskedelem

Kiszivárgott az iPhone 4 egy sörözés miatt

2010.04.20. 19:53 Varga Kálmán

Nem csak, hogy egy ember karrierje ment tönkre feltehetően az eset miatt, de az Apple-nek is jó nagy fejtörést okoz az, hogy a Gizmodo-n már totálisan ki is elemezték az elhagyott, ám a szerencsés megtalálótól 5.000$-ért megvett iPhone 4-et.

További részletes infók, videók, képek, az elvesztés története, stb. a lenti linken találhatóak!

 

http://gizmodo.com/5520164/

Szólj hozzá!

Címkék: tech apple

E-könyv olvasók: a GPS navigátorok sorsára jutnak?

2010.04.20. 12:08 Varga Kálmán

Éppen három napja írtam arról, hogy az ultraokos mobilok lenyomják hagyományos navigátorokat, hiszen minek +1 kütyü arra, amit tud a telefonunk is?

Most ez látszik beigazolódni az e-könyv olvasóknál is: az iPad úgy tűnik sokkal jobb minőségben, szebb felületen, gyorsabban nyújtja az e-könyv olvasók extráit, mint bármelyik könyves készülék...

Személy szerint kiváncsian (vagy inkább félve?) várom, hogy a jelenlegi tendenciák alapján hány év múlva lesz 1db olyan megoldás, ami kiüti a telefonokat, táblaszámítógépeket, zenelejátszókat, netbook-okat, stb., és "all-in-one" alapon fog működni pl. egy kontaktlencsébe beépítve, humán interfésszel, amiről az előző bejegyzésben is írtam.

"Még el sem terjedtek igazán, az e-könyv-olvasókat máris elérte a szórakoztatóelektronikai termékek legnagyobb rákfenéje, a haszontalan többletszolgáltatások elharapózása. Az audiokönyveket is kezelő típusok után jöttek a böngészővel is felszerelt olvasók, és az érintőképernyős kütyük. Az olvasási élmény egyik fejlesztéstől sem javult, de legalább magyarázatul szolgáltak arra, miért nem indult csökkenésnek az e-könyv-olvasók ára. A trend az Apple iPad megjelenésével várhatóan véget ért: a táblaszámítógéppel megjelent a tökéletes lakáson belül hordozott, kanapén vagy fotelben ülve használt olvasóeszköz."

http://www.origo.hu/techbazis/hightech/20100416-elburjanzo-funkciok-joe-a-mindentudo-villanykonyv.html

Szólj hozzá!

Címkék: tech apple

Az abszolút humán interfész: saját magunk

2010.04.19. 08:52 Varga Kálmán

Így hétfő reggel még nem tért magához a hétvégi pihenéséből a hírvilág, így csak egy érdekességgel szolgálhatok most: egy fejlesztés alatt álló, ám már működőképes rendszerben úgy használhatjuk saját kezünket billentyűzetként, hogy nem kell chipet a bőrünk alá ültetni, vagy speciális fóliával bevonni a kezünk.

Hasonló megoldást láthattunk már a 2009-es TED konferenciájának "Sixth Sense" projektjénél, ha érdekelnek Benneteket az ilyen "kiterjesztett valóság" megoldások, ITT tudjátok megnézni az erről szóló bemutató videót!

"A Skniput nevet viselő rendszer azon alapul, hogy bár ez legtöbbünknek nem tűnik fel, de valójában az ízületek és a puha szövetek meglehetősen változatos formába rendeződése miatt a kéz kisebb ütésre számos helyen teljesen eltérő hangot ad. Ezeket az akusztikai különbségeket ismeri fel és elemzi az új rendszer, mely ma még kísérleti fázisban van, de idővel a hétköznapok részévé válhat.
 
A saját testünk érintésének hangját magunk is vezetjük, ezt érzékeli a most még kissé bumfordi karszalag, melyet a könyök fölött helyeznek el. A jelek elemzés után szinte bármilyen kóddal elláthatóak, ugyanúgy kioszthatóak, mint egy billentyűzet kalibrálása esetén. A praktikusan mindig kéznél levő felület használatának határai ma még teljesen fel sem mérhetőek. Az egyszerű tetrisz játéktól a hordozható médialejátszó kézre eső vezérlésén át bonyolultabb feladatokig számos felhasználási mód elképzelhető.

Amennyiben sikerül a megoldást tökéletesíteni és jelentősen lecsökkenteni méretét, néhány éven belül a ma még alacsony költségvetésű sci-fi filmeket idéző megoldás könnyen elterjedhet és a mindennapi élet részévé válhat."


Forrás: PrimOnline

Szólj hozzá!

Címkék: tech

süti beállítások módosítása