Okostelefonok, amik kitűnnek a tömegből
Írta: JENNA WORTHAM
Fordította: Popovics Dóra
Publikálva 2011. február 16-án
BARCELONA, Spanyolország – A korszerű telefonok gyártói nehéz helyzetben vannak. Hogyan lehet kiemelkedni a tömegből az érintőképernyők korában, amikor a legtöbb telefon tulajdonképpen közel ugyanolyan élettelen téglalapnak számít?
Hogy egy kis figyelmet kapjanak, a hardvergyártók arra kényszerülnek, hogy új eszközöket találjanak az olyan vásárlók bevonzására is, akiket kevésbé érdekelnek olyan részletek, mint például a processzor sebessége. Jelenleg fontosabb e vásárlók számára, hogy az eszköz milyen alkalmazásokat képes futtatni, mennyire könnyen tudnak rajta e-mail-t olvasni, vagy éppen a Facebook profiljukon frissíteni, vagy az ismerőseik üzeneteit megtekinteni.
„Tulajdonképpen számtalan dolog van, amit egy "üvegdarabbal" lehet csinálni” – mondta Chris Jones, a Canalys kutatócég egyik elemzője. “A szoftver okostelefonná teheti a készüléket, de akár tönkre is teheti azt.”
A Barcelonában megrendezett Mobil Világkongresszuson néhány telefongyártó válaszul olyan eszközöket dobott piacra, amikben van valami extra, azt remélve, hogy rájuk irányul majd a vásárlók figyelme a különleges jellemzőik miatt, mint amilyen például egy 3D-s képmegjelenítő. Mások, például a HTC, játékokkal és szórakoztatással foglalkozó vállalkozásokba fektetnek be – vagy éppen felvásárolják azokat, akiknek a szolgáltatásait integrálni tudják a saját eszközeikbe.
Ha már az alkalmazásokról esik szó: a legszélesebb kínálata még mindig az iPhone-nak van. A telefongyártók törekvéseinek eredménye egy egészséges alkalmazás-gazdaság/piactér kialakulása. Az Apple erős riválisa az Android, a Google mobil operációs rendszere, ami gyártók tucatjainak szolgál alapszoftverként az okostelefonokon.
Andy Rubin, a Google Android-os csapatának egyik vezető tervezője és mérnöke azt mondta, hogy az Android biztosítja azokat az “alapeszközöket”, amik lehetővé teszik a telefongyártók számára, hogy gyorsabban fejlesszenek új modelleket, hiszen a szoftver miatt nem kell aggódniuk. “Most már a jobb megjelenésre koncentrálhatnak, nem kell aggódniuk a memóriakezelés vagy a multitasking miatt.” - mondta Andy Rubin.
Az, hogy Android operációs rendszert alkalmaznak, azt jelentheti, hogy több érintőképernyős telefon ezzel a szoftverrel tulajdonképpen csak egy a sok közül.
“Az Android csak az alap” mondta Steve Walker, a Sony Ericsson egyik ügyvezető alelnöke. Szerinte a telefongyártóknak még több extrával kell előállni. A Sony Ericsson válasza az Xperia Play, egy Androidos okostelefon kihúzható vezérlőgombokkal, amik a Sony PlayStation-jének a hordozható megoldásaira emlékeztetnek. A telefont arra tervezték, hogy a felhasználók olyan játékot játszhassanak rajta, amik már túl összetettek az érintőképernyő képességeihez.
A Sony Ericsson-tól kijött még 3 másik telefon az Xperia szériából, amikbe a közös együttműködés jegyében a Sony jóvoltából kerültek bele kamerák és más technológiák is. A cég azt reméli, hogy a kütyük előrelépést jelentenek majd az Egyesült Államokban, ahol a Sony márkanév a digitális kamerákat, a TV-ket és zenelájátszókat juttatja az emberek eszébe, nem pedig szükségszerűen a mobiltelefonokat.
“A múltban voltak gondjaink a termékeink piacra juttatásával az USA-ban” mondta Mr. Walker.
Az egyhetes konferencia alatt több fontos telefongyártó mutatta be készülékeit, és bekövetkeztek éles fordulatok is. A dél-koreai LG például bemutatott egy okostelefont, aminek a kijelzője képes 3 dimenziós tartalom megjelenítésére is, bármilyen különleges szemüveg viselése nélkül.
Az INQ, egy kisebb, brit székhelyű telefongyártó cég abban reménykedik, hogy a közösségi szájtok függőinek tetszését el fogja nyerni egy sor Android alapú készülékkel, amik direkt arra vannak kihegyezve, hogy jól kezelik a Facebook-ot. A telefon kijelzőjének kezdőlapja folyamatosan frissíti tulajdonosának üzenőfalát (beleértve a képeket és a videókat is), és könnyű hozzáférést biztosít a chathez és a bejelentkezési funkcióhoz is egyaránt.
A HTC is a közösségi oldal-őrületből próbál előnyt kovácsolni. Február 15-én a cég két telefont mutatott be, a ChaChát és a Salsát, melyeknek külön gombok vannak az előlapján annak érdekében, hogy gyors hozzáférést tudjon biztosítani a Facebook-hoz.
A bemutatón a HTC felfedte az első táblagépét is, egy karcsú eszközt, amit Flyernek neveztek el: jár hozzá egy toll, és új szoftverkínálattal is látták el. A Flyernek van egy videólejátszó és letöltő alkalmazása (a HTC Watch), és egy online szolgáltatása (az OnLive) is, ami lehetővé teszi, hogy bonyolult játékokat játszanak rajta anélkül, hogy különböző hardvereket kellene azokhoz megvenni.
A telefongyártók előtt álló kihívások legnagyobb jele a Nokia friss bejelentése lehet, miszerint szövetségre lépnek a Microsoft-tal, és a Windows Phone 7 szoftverét fogják használni a mobilkészülékeiken, sutba dobva ezzel a saját fejlesztésű szoftverüket, a Symbian-t.
“A világ az eszközök csatájától az ökoszisztémák háborúja felé tart” mondta a sajtónak Stephen Elop, a Nokia új ügyvezető igazgatója, akinek irányítása alatt a cég 180 fokos fordulatot vett. “A Nokia adja a hardvert és az elképesztő ipari formatervezést, a Microsoft pedig a szoftvert.”- nyilatkozta.
A Nokia jelentős mértékben közrejátszott a korszerű mobilpiac formálódásában, hiszen milliókat ölt abba, hogy alkalmazkodni tudjon a mobil üzletág rendkívül gyors változásához. Sokan a szakmában úgy látják, hogy az előbb említett szövetség a beismerése annak, hogy többé nem elég a legnagyobb cégeknek sem az, hogy kifejlesztik a piac legtrendibb telefonjait.
“Fel kell építeniük egy tartalmi portfóliót is, tudniuk kell, hogy hogyan vonzzák a fejlesztőket és segíteniük kell nekik pénzt szerezni.” mondta Al Hilwa, egy elemző, aki az IDC vállalat megbízásából követi a vezeték nélküli ágazatot. “Nem sok cégnek van meg jelenleg ez a képessége.” A nyomás, mondják az elemzők, csak nőni fog, ahogyan az okostelefonok tovább terjednek.
Tavaly a Gartner kutatásai szerint a mobil telefonok globális eladásai 72%-kal nőttek a 2009-es számokhoz képest. Piaci elemzők arra számítanak, hogy ebben az évben a mobil eszközökről és tabletekről többen interneteznek majd, mint az asztali gépekről és a laptopokról. “Ez egy nagyon nehéz időszak” mondta Mr. Hilwa. “Mind a szoftver, mind a hardver cégek visszavonulnak a rajzasztalhoz, és újratervezik az üzleti tervüket.”
És ha már kitalálták, hogy hogyan legyenek a telefonjaik kevésbé megszokottak, a hardvergyártóknak ugyanezt a problémát kell megragadni a tableteknél is. “Jelenleg az innováció hiányát látjuk a tabletek tervezésénél” mondta Mr. Jones a Canalystől. “Ez egy nagyobb darab üveg, egy nagyobb fekete deszka, amit differenciálni kell a vásárlók számára.”