SzEKIT blog

A SzEKIT blog olvasói többek között e-kereskedelmmel, online szolgáltatásokkal, mobilokra alapuló szolgáltatásokkal, illetve oktatással kapcsolatban olvashatnak híreket, de kutatásokról, üzleti lehetőségekről, elemzésekről, trendekről, és az ágazat ismertebb szereplőiről is informálódhatnak.

Az állásajánlatok szekció ingyenesen igénybevehető, hirdetéseket a következő e-mailcímre várjuk: info@szekit.hu!

Hirdetés

Facebook

Követőink

Hol tartunk az e-számlákkal?

2010.03.09. 09:06 Varga Kálmán

Nagy a lemaradás, de utolérhető még Európa – derült ki tegnap az elektronikus számlázás hazai helyzetét bemutató budapesti konferencián.

"2010. március 4-én szép számú közönség gyűlt össze a Vista Rendezvényközpontban azért, hogy meghallgassa, hol is tart Magyarországon az elektronikus számlázás. A „szokásos" szakmabeli arcok mellett számos olyan vendég is megjelent az Elektronikus számlák befogadása, E-dokumentumok a cégek gyakorlatában konferencián, akik jelenlegi és talán jövőbeli felhasználói a technológiának. Lassan 10 éves küzdelem után öröm azt látni, hogy még a pótszékekkel együtt sem mindenki tud leülni egy ilyen rendezvényen. Ki lehet mondani: a piac elfogadta az elektronikus számlázás létjogosultságát, még akkor is, ha hazánkban azért vannak döccenők."

http://itcafe.hu/hir/e-szamla_elektronikus_szamla_magyarorszag_konferen.html

Szólj hozzá!

Címkék: ekereskedelem

A bejegyzés trackback címe:

https://szekit.blog.hu/api/trackback/id/tr861822989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása